Entries Tagged as ''

szerzői jogról és szabadalmakról a Tilos Rádió deKULT műsorában hétfő 6-kor

Március 1-jén hetfőn este 6-kor a Tilos Rádió deKULT c. műsorában szerzői jogról és szabadalmakról lesz szó. Hallgassátok, telefonáljatok be & chat-eljetek a műsorkészítőkkel! Aki nem tudja élőben, hallgassa meg az adás archívumot majd..

a kalózpárt a koncertblog-on

Most induló sorozatunk fókuszában a szerzői jogi törvény, az Artisjus, valamint a internetes letöltésekkel kapcsolatos jogi kérdések állnak. Az első részben a Lehet Más a Politika (LMP) kalózpárti platformjának arcaival, Maróy Ákos szakértővel és Hajdú Marcsi képviselő-jelölttel közlünk interjút, akik meglehetősen sarkos álláspontra helyezkednek a témában. Az LMP kalózai liberalizálnának.

az Olimpiai Bizottság az olimpikonok neveit birtokolná

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) saját intellektuális tulajdonának tekinti az olimpikonok, különösen a győztes olimpikonok nevét. Ezzel az indoklással és jogi eszközzel akadályozza meg, hogy pl. eszközgyártók, akik épp nem pénzelik az olimpiát de az eszközeiket a versenyzők használják, említést tegyenek a sportszereiket használók győzelmi eredményeiről.

Az aktuális esetben pl. az UVEX szemüveggyártónak tiltotta meg a NOB, hogy Lindsey Vonn lesikló aranyérmes sikeréről beszámoljon – a tilalom indoklása pedig, hogy ez a név a NOB intellektuális tulajdona.

Tényleg.

flattr – fizess közvetlenül a szerzőnek

Peter Sunde, a Pirate Bay egyik alapítója flattr néven hozott létre egy új szolgáltatást, amely lehetővé teszi, hogy az ember közvetlenül annak fizessen kisebb összegeket, akinek az online tartalmát hasznosnak találta. Pl. egy dal szerzőjének, egy filmet készítő csapatnak, vagy egy írás szerzőjének.

A rendszer úgy működik, hogy minden hónapban rendszeresen valamennyi pénzt erre elkülönít az ember, majd eldöntni, hogy kik között ossza szét az erre szánt pénzét. Ezáltal közvetlenül a fogyasztó dönti el, hogy kinek juttat – szemben egy pl. Artisjus jellegű testülettel szemben.

Sunde ezáltal közvetlenül a vásárló pénzét az értéket teremtő szerzőhöz juttatja el, kiiktatva a köztes szereplőket, mint pl. a kiadókat vagy a közös jogkezelőket.

a kalozpart.org a hvg.hu-n

Tavaly év vége óta működik, immár több száz lelkes követője van az LMP-hez kötődő magyar Kalózpártnak. Céljuk a fájlcsere legalizálása az első publikálást követő öt év elteltével, törekvésük, hogy a kultúra szabadon elérhető, fogyasztható és létrehozható legyen. Amerikától Ukrajnáig 35 kalózpárt alakult már. Az ellenvélemény szerint az lenne a megoldás, ha az online világban jogszerű szolgáltatások alakulnának ki, a fájlcsere technológiája önmagában nem érdekes.

a “három húzás” törvény emberi jogokat sért az angolok szerint

Angol parlamenti képviselők befolyásos csoportja szerint a “három húzás” törvény emberi jogokat sértene. Az angol parlament emberi jogokért felelős bizottsága szerint a fájlcserét internetről való letiltással büntető “három húzás” megkülönböztetés alapvető emberi jogokba ütközik, ráadásul túlzott hatalmat ad azok gyakorlóinak, ezen felül pedig tulságosan általános is. Ezáltal a lehetséges visszaélés melegágyának tekintik ezt a fajta megközelítést.

Hangsúlyozták, hogy a fájlcsere elleni küzdelem semmiképp sem kerülhet az alapvető emberi jogok garantálása fölé.

Szerintünk sem.

Mandriva Linux Buli és CACert.org hitelesítés Február 13-án

A szabad szoftverek kedvelőinek találkozója, és a bizalmi alapú biztonságos kommunikáció alapjául szolgáló CAcert közösségi hitelesítés lesz 2010. február 13-án a Nobillux Konyhastúdióban, de. 11-től du 4-ig.

A tökéletes geek családi program.

Az egymásban való bizalom alap.

az LMP szegedi jelöltje szabad szoftverekre koncentrál

A szegedi központú Csongrád megyei 1-es számú választókörzetben Bálint Bence 21 esztendős informatikus méretteti meg magát. A párttal a 2009-es európai parlamenti választáson megismerkedő jelölt a szerzői jogi kérdésekkel, valamint a szabad szoftverek használatával kíván foglalkozni.