Entries Tagged as 'fájlcsere'

a kalozpart.org a Vörös és fekete c. műsorban a Fiksz Rádión – ma

A Fiksz Rádió Vörös és Fekete c. műsorában ma este 8-kor a kalozpart.org-rol lesz szó, általában és az aktualis kérdések, mint pl. DJ razziák mentén is.

Hallgassátok online!

a kalozpart.org a Bádogdobban a Tiloson – ma

Torrentrazzia, matricabotrány, szellemi tulajdon és magáncélú másolat – kinek áll érdekében a szerzői jogvédelem? Mi szükség van az üres adathordozók után fizetendő jogdíja? Mennyi ideig tartson a kultúrjavakat megillető védelmi idő? Minden DJ potenciális bűnöző? A Bádogdob július 20-i adásában a csengőfrászmentes fájlcserét és a nem-kereskedelmi célú digitális másolási lehetőségek szabad felhasználását szorgalmazó aktivisták és szakértők csapnak össze a mindezt kriminalizálni próbáló szerzői jogi lobbi kijáróembereivel. Vendégeink lesznek Maróy Ákos (Kalózpárt), Lakatos Zoltán (ELTE TTK), Horváth Péter (ProArt), és Jeszenszky Zsolt (Mahasz). Élőben a Tiloson fél öttől hatig.

Bádogdob – a Tilos Rádió (FM 90.3) közéleti-jogi háttérműsora, minden páratlan kedden 16:30-18:00 között. Műsorkészítők: Bodoky Tamás, Bodolai László, Ruzsin Ami, Szalay Tamás.

a Pink Floyd menedzsere szerint a fájlcsere elleni harc merő időpazarlás

Peter Jenner, a Pink Floyd korábbi menedzserre, az International Music Managers’ Forum elnöke arról beszél, hogy mennyire értelmetlen a digitális korban a zenék másolása elleni harc:

Copyright is about the right to copy. We cannot control people’s right to copy if they have computers

Emellett óriási problémának tartja a mai fiatal generáció kriminalizálását olyan cselekedetekért, amelyet teljesen természetesen tesznek.

Jenner véleménye szerint radikálisan meg kell változtatni a szerzői jog rendszerét, a mai kornak megfelelő üzleti modellek mentén.

szerzői jogi vita ma a Kossuth Rádióban

Ma délután 15:30-tól a Kossuth Rádió Közelről c. műsorában aktuális szerzői jogi kérdések kerülnek terítékre, mellyel kapcsolatban a kalozpart.org is nyilatkozik, valamint a vitában magában Bodoky Tamás is részt vesz.

Hallgassátok!

ArtisJuss beszélgetés a Kaszinóban szerdán, július 14-én

Szerdán, (júl. 14) 19:30 -kor a mostanában nagy felháborodást keltő Artisjus, Mahasz és a DJ szövetség munkásságát, illetve annak megkérdőjelezhetőségét, létjogosulságát vesszük górcső alá, illetve remélhetőleg egy összefogással találunk megoldást ezekre a “problémákra”. Van pár irányvonal, aminek mentén lehet változást elérni, de mindenképp fontos az érintettek véleménye a dologban. Ezért kérünk mindenkit, aki kicsit is szívén viseli a témát, az jelenjen meg a koraesti időpontban.

A helyszín a Kaszinó lesz, VII. ker. Nyár utca 29.

Tartalommegosztásról szóló cikk a Népszabadságban

“Tartalommegosztás a razziák árnyékában” címmel Hargitai Miklós a Népszabadságban vázolja a jelenlegi ellentmondásos helyzetet:

Tíz év alatt kismértékben (néhány százalékkal) nőtt az eladott zenei CD-k száma Magyarországon. Igaz, a lemezipar sirámaihoz képest meghökkentő állítás csak abban az esetben igaz, ha a 2001-es adatokat hasonlítjuk össze a 2009-es értékekkel. Annak a drámai képnek azonban mindenképpen ellentmond, amelyet a kiadók igyekeznek sugallni, mondván: az internetes „zeneletöltés” tönkreteszi az üzletüket.

egy másik, “Zenés felár” című írásában pedig a közelmúlt DJ razziáiról ír, azt kutatva, hogy miért kell egy DJ-nek kétszer fizetnie jogdíjat a party-n játszott zenéért, és miért neki kell bizonygatnia, hogy mindezt megtette:

Razziák vagy közös jövő? – tette fel a kérdést a magyar szerzők közös jogkezelését végző Artisjus közleménye a napokban, azt tudakolva, hogy a hazai online zenefogyasztók hajlandók-e úgymond jó útra térni, és kétszer fizetni az egyszer meghallgatott zenéért. A szervezet azóta két kemény razziával válaszolt a saját kérdésére.

a kalozpart.org a Klub Rádió Digitália c. műsorában

A kalozpart.org a Klub Rádió Digitália c. műsorában nyilatkozik a nemrég történt szerverlefoglalásokkal kapcsolatban. A műsor 2010. július 2-a, péntek 12 órakor, a hírek után hallható a 95.3MHz-en.

A Kalózpárt tiltakozik a szerverlefoglalások ellen

A Magyar Kalózpárt, az LMP támogatója aggályosnak tartja az ingyenes fájlcsere-szerverek tömeges lefoglalását, amire szerzői jogvédő szervezetek feljelentései nyomán került sor az elmúlt hetekben Budapesten.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a rendőrségi rajtaütés elsősorban a nonprofit fájlmegosztókat érintette, amelyek a valóságban nem is tárolnak jogvédett tartalmakat. Felháborító, hogy a rendőrség a jogsértés puszta gyanúja miatt szervergépek tucatjait fizikai valójukban foglalta le, miközben a törvény úgy rendelkezik, hogy a hatóságnak az elektronikus úton rögzített adatot adathordozóra történő rögzítés, vagyis hiteles másolat útján kell lefoglalnia.

A Magyar Kalózpárt aggályosnak tartja azt is, amikor egy szervert az azon a szólásszabadság alkotmányos jogával élve véleményt nyilvánító felhasználók személyes adatainak megszerzése céljából foglalja le a hatóság, ahogyan az a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezeténél történt meg június elején.

Magyarországon az internetes fájlcserélő közösségek hatékony és olcsó alternatívát jelenthetnek a kulturális termelés, de elsősorban a megőrzés és disztribúció hagyományos piaci, illetve állami támogatásból fenntartott intézményeihez képest. Globálisan pedig segítenek elérhetővé tenni a piaci logika szerint gazdaságosan nem forgalmazható, ezért hozzáférhetetlen műveket: a szerzői és szomszédos jogok által monopolizált kulturális javak hasznosítása a művek töredékénél valósul csak meg, az alkotások 80-90 százaléka legálisan egyszerűen nem hozzáférhető.

A Magyar Kalózpárt úgy véli, hogy nemzeti és globális kulturális örökségünket fel kell szabadítani, és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Ehhez meg kell változtatni a törvényeket: a kulturális termékek nem-kereskedelmi célú, nonprofit másolását nem szabad tiltani, éppen ellenkezőleg, minden rendelkezésünkre álló eszközzel elő kell segíteni. Az egyre szélesebb körben elérhető digitális másolási lehetőségek szabad felhasználása vonatkozzék az internetes fájlcserére is.

A Magyar Kalózpárt célja a szerzők és felhasználók azon jogának elismerése és elismertetése, hogy egymás között magáncélú felhasználásra szabad tartalmakat osszanak meg, illetve a szerzők azon alkotmányos jogának megerősítése, hogy ezen túl is megosszák saját műveiket. Úgy véljük, hogy a szerzői jogok sérelme, de terrortámadások, vagy más bűncselekmények veszélye sem legitimálhatja egy orwelli rendszer bevezetését: ha a munkaadók, gazdasági szereplők vagy a kormány rutinszerűen megfigyeli a felhasználókat, az minden esetben a hatalommal való visszaélésekhez és a szabadságjogok csorbulásához vezet.

Pioneer One – szabadon letölthető SciFi sorozat

Elkészült a Pioneer One című SciFi sorozat első része, amely Creative Commons License alatt szabadon letölthető, megosztható és terjeszthető.

Az epizód elkészítésének kb. $6000-os költségét a Kickstarter nevű közösségi kreatív célú adománygyüjtő oldalon keresztül gyűjtötték össze az alkotók. A további részek költségét a letöltésekkel kapcsolatos adományokon keresztül remélik megszerezni.

Egy izgalmas, úttörő jellegű üzleti modell TV-sorozat jellegű tartalmak elkészítéséhez.

Torrent-re és adományozásra fel!

J.A. Konrath – a könyvek digitális terjesztéséről

J.A. Konrath író, könyvek papír és digitális formájú eladásából él. Ennek ellenére semmi problémája nincs azzal, hogy könyveit az emberek egymás között megosztják, terjesztik:

The internet was created to share and distribute data. It’s the whole reason the world wide web exists.

Of course some of that data is going to be copyright-protected work. If it can be digitized, it can, and will, be shared.

Mindeközben Konrath napi 220 e-book-ot ad el, és kicsit sem aggódik. Az alábbi 4 pontban összegzi megfigyeléseit:

  1. a szerzői jog betarthatatlan a digitális világban
  2. emberek meg akarják osztani a fájljaikat
  3. semmilyen valós bizonyíték nincs arra, hogy a fájlcsere visszaveti az eladásokat
  4. minél jobban ismernek, annál jobb neked

Márpedig ő tudja – ebből él.